Egy kedves történet

Ez annyira aranyos volt, azóta is a hatása alatt vagyok... szóval az történt, hogy utaztam munka után hazafelé a metrópótlón, és szokás szerint álltam, nem szoktam leülni a tömegközlekedési eszközökön. Szemben állt velem a busz másik oldalán egy fiatal (szerintem huszonéves) srác. Ugye most mindenkin maszk van, de azért szerintem helyes volt. Én nagyjából a busznak inkább a közepén, a közlekedő folyosón álltam. Mint később kiderült, srégen mögöttem állt egy szőke lány. Az utolsó megálló elég hosszú volt és én már közelebb álltam az ajtóhoz, mikor láttam, hogy a srác odament a lányhoz és kért tőle egy papírzsepit. Még úgy is voltam vele, hogy én is tudtam volna neki adni... mikor kiderült, hogy miért kérte... igazából nem figyelgettem, csak arra lettem figyelmes, hogy valamit fehér van a kezében és akkor láttam, hogy remegő kézzel egy kis papírvirágot fabrikál a zsepiből a srác. Fülig ért a szám... és megsajnáltam. Valahogy most ért el hozzám az, hogy a srácok is nagyon vágynak a szeretetre és az elfogadásra és hogy minden ilyen helyzet (ismerkedés) nekik sem könnyű feltétlenül. Még annyit hallottam, hogy odanyújtja a lánynak, de a lány nem volt túl befogadó erre a dologra, még talán meg is kérdezte hogy miért (muszáj ezt magyarázni?!?), mire valami olyasmit mondott, hogy csak kedvességből... aztán szerintem a lány talán elfogadta, talán nem, ezt nem figyeltem már, de a srác ott maradt a közelében. Csak remélem, hogy ha nem is ezt a lányt, de talál magának egy olyat, aki értékeli a kedvességét és megtalálja a párját. Életem folyamán voltak nem túl pozitív tapasztalataim a férfiakkal és nem vagyok túl toleráns velük, megvan a magam véleménye, ami persze ezekből a tapasztalatokból fakad. És most nyílt egy pici rés a szívemen, hogy ne tegyem mindegyiket egy "csak egy pasi" feliratú dobozba...

Ezt szerintem még emésztem kicsit, de ez a kedvesség még most is melengeti a megkérgesedett szívemet.

Tegnapi tapasztalat

Régóta tudom, de mégis minden alkalommal újra és újra meglep, mikor szembesülök vele 1-1 alkalommal, hogy hogyan működik ez a masszázs.

Tegnap két hölgyet is masszíroztam. Az első hölgy először volt, ennek ellenére abszolút bele tudott lazulni az egészbe, sőt talán bele is aludt, ami első alkalommal nem feltétlenül szokott előfordulni. Úgyhogy ez kezdésnek nagyon jó volt.

A második hölgy az idén már tizedszer volt nálam március óta. (A továbbiak miatt most itt jegyzem meg, hogy aki hetente jár hozzám május óta, ott nagyon erősen látszik mindenfajta változás. Ott igazából szerintem már inkább szinten tartás, illetve kisebb lépésekkel történő előrehaladás tapasztalható, mert a nagy lépéseken és felismeréseken nagyjából túl vagyunk.) Szóval visszatérve a tegnapi második hölgyre, mivel nem túlzottan rendszeresen jár, ezért hullámzónak érzem a haladást. Már csak amiatt is, mert meglátásom szerint ő leginkább csak testileg szeretné jobban érezni magát, a lelki dolgokat inkább nem erőltetné, ha lehetne. Legalábbis itt nem.😉 De ez kapcsolt áru. Én úgy látom, hogy sokan hajlamosak vagyunk magunkat csak a fizikai szinten észlelni, de mint valaki ezt már jól megfogalmazta: 'nem test vagyunk, akinek lelke van, hanem lélek, akinek teste van'...

Szóval ez a dolog nem különválasztható, ezért a masszázs sem működik külön csak a testre. Azt tapasztaltam, hogy nem lehet erre előre felkészülni: van amikor jobban hat a testre, van amikor jobban a lelki dolgokat hozza fel. Az elmúlt alkalmakkor már mindig feljött valami, ami mélyre van temetve, de eddig csak a felszínt kapargattuk (gyermekkori dolgokra, elfogadás témára gondolok), viszont tegnap egy kicsit mélyebbre sikerült menni. Volt sírás, majd sírva-röhögés végül zokogás és megkönnyebbülés is. Bár masszázs közben nem szoktunk beszélgetni, de kb. 15-20 perccel a kezdés után elkezdett beszélni egy olyan dologról, ami neki egy ideje probléma valakivel kapcsolatban. Úgyhogy gyakorlatilag onnantól végig beszélgettük a maradék időt. Közben a lelki fájdalom miatt volt egy-két erősebb megnyilvánulása, de tudtam kezelni a dolgot, mert bár akár ez ijesztő is lehetett volna, de az energia szerencsére tudta merre vezessen tovább.

A tudatosodást (még ha a testen keresztül érkezik is), nem mindig egyszerű feldolgozni. 

Albert Einstein idézet következik:

De mivel tegnap pont az taglaltam a beszélgetés közben, hogy ne vegyük magunkat olyan borzasztóan komolyan (mert hogy más sem teszi 😆 ) ezért itt egy másik idézet is, hogy feloldjam ezt a nagyon komolyra sikeredett írást...

😋

Update: átbeszeltük a dolgot és akit érint az írás, úgy látja hogy másképp vannak ezek a dolgok, amiket leírtam. Egyrészt amiről beszélt, az egy konkrét aznapi történet volt, bár voltak régebbi előzményei is. Másrészt számomra is most derült ki, hogy vannak olyan nehezebb dolgok, amiket csak velem oszt meg. Lehet, hogy ezt vettem én úgy, hogy a masszázs miatt van. Ami persze nem lehetetlen. Minden esetre maradjunk abban (ami egyébként minden más írásomra is igaz), hogy ez csak az én nézőpontom, illetve tapasztalatom vagyis szubjektív.  

Kapcsolódás - minden szinten

 Az FB-n olvastam ezt a cikket, és nagyon megfogott. Nagyon fontos és szívhez szóló minden szava. Érdemes elmerengeni rajta. Nekem most egyébként is aktuális (ahogy mindenkinek, mert elég nagy változások előtt állunk), és nem mindegy hogyan élünk. Az eredeti írást itt találjátok:  https://www.facebook.com/agnes.fekete.39589

"Sűrített kapcsolathiány

Egy autista kisfiúra vigyáztam a napokban. Első alkalommal, ahogyan az ember ezt megszokta, magammal vittem kis laptopomat. Mondom, közben egy-két dolgot elintézek. Kicsit játszottam vele, aztán gondoltam, most jövök én. Ettől nagyon ideges lett a kisfiú. Ma, a második alkalommal ugyan betettem a táskámba egy könyvet, de elhatároztam, hogy rá fogok koncentrálni. Így is történt. Most is, mint előzőleg, megfogta a kezemet, és nem akarta elengedni. Volt, amikor a háta közepére húzta ujjaimat, és ezzel a mozdulattal kért arra, hogy folyamatos érintésben legyen. Leültem a napra egy kerti székbe, ő az ölembe huppant, átkaroltatta derekát. Ott ültünk és ültünk.

Arra gondoltam eközben, hogy most imádkozni tanít. Mert mi más az Isten, mint sűrített szeretetkapcsolat. Nem tud mást tenni, mint örökké kapcsolatba lépni. Mintha állandó szeretet-áramlásban lenne velünk és általunk. Ez a kisfiú maga is ezt kéri. Elveszi a kezemből a telefont, a laptopot, a könyvet, és szavak nélkül arra kér, hogy csak vele legyek. Ez a szülőknek és a családnak iszonyúan nehéz lehet. Engem csak egy rövid leckére hívtak meg, hogy tanulgassam az igazi jelenlétet. Nem is tehettem mást, amikor egy órán át az ölemben ülve napoztunk, mint hogy jelen legyek. És imádkoztam. Ezt nevezik szemlélődő imának, amikor az ember nem tesz mást, csak kapcsolatban van, készen áll Isten számára. Nem gondolkodik, nem tervezget, nem ad senkinek semmit, csak ott van, sütteti magát Isten napjában. Így ültünk ott sokáig-sokáig. Annyira lenyugodott a kisfiú, hogy semmiféle kitörés, düh nem jelentkezett nála. Később el is aludt így az ölemben. Sokszor megtörténik ez imádság közben is az emberrel.

Különös, hogy az autizmus milyen pontos tükre a mai világnak, amely úgy, ahogy van kapcsolati válságban van. Mintha egy nagy fekete lyuk lenne, a kapcsolatoké.

Ez a fiúcska folytonosan legózik, és nem csinál mást, mint egy tornyot, és egy lépcsőt, ami felvisz a toronyba. A kapcsolódás… „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor: Teljesség felé)

Mi csak kapcsolódás vagyunk. Csak? Ma úgy gondoljuk, hogy ez kevés. Mindig több kell. Nekünk ma az a fontos, amit megkapunk a létra tetején. De az autista gyerekek számára maga a kapcsolódás az élet, ami nem jelent olyan találkozást, mint amire mi gondolunk ilyenkor. Ők középen állnak. Ők a létrán csüngenek, és néha nincs út se lefelé, se fölfelé. Ők olyanok, mint egy sűrített kapcsolathiány, éppen Isten hiányának geometriai pontossággal elhelyezett jelei ebben a világban.

Ahogy ültünk a napon, és a templomtorony vert egyet, kettőt, hármat, megszűnt az idő. Valami nagyon mély nyugalom született meg bennem. Mi is az élet? Mi a lényege? Mintha közelebb lettem volna most ehhez, amikor fogtam a kisfiú kezét három órán át."

Örökölt sors

Tegnap megint masszíroztam. Van egy kedves vendégem, aki most hetente jön hozzám. A múlt héten, masszázs után beszélgettünk, hogy mi miatt lehet a fájdalom a csípőjénél, ezzel kapcsolatban felmerült egy gondolat, hogy ez milyen lelki dologhoz kapcsolódik nála.

Mikor tegnap találkoztunk, rákérdeztem, hogy milyen változást érez ezzel kapcsolatban? Illetve kiderült, hogy a napokban van a születésnapja és az édesanyjával egy napon született. De két éve már csak egyedül ünnepli ezt a napot. Ezt én igen durva sors áthárításnak érzékelem, és kiderült, hogy pontosan nála is így van. Külön-külön is erős ez a minta (ugyanaz a név és dátum!), de így együtt elég kemény dolog lehet. Még masszázs előtt a beszélgetés közben érintettük ezt a témát, ami szerintem közben is szépen dolgozott bennünk. Minden esetre egy hónapon belül ez volt a harmadik alkalom, hogy jött hozzám, de már sokkal lazábbnak éreztem, sőt bele is aludt, ami nagyon jó jel, mert ez azt jelenti, hogy fenntartás nélkül át tudta adni magát. Valahogy őt magát is "fényesebbnek" érzékeltem, már eddig is lejött róla valamennyi átvett teher, de szerintem a tegnapi nap is sokat segített. Maga az érzet, amit én éreztem az egész közben, az is sokkal könnyedebb, egyre táncosabb, felszabadultabb volt. Eddig ez nem tudatosult, hogy én is mennyire érzékelem a javulást egy-egy alkalom közben. (Talán azért is nem tudatosult, mert ilyen sűrűn már régen voltak nálam.) 

Van egy könyv, ami ezt a témát boncolgatja, szerintem érdemes elolvasni, azoknak is, akiknek nem ilyen erőteljes ez a dolog.

Női minőség

Legutóbb ezt a képet készítettem ajándékba. Nagy élmény volt, mert úgy álltam hozzá, hogy a rajz egész jól sikerült, de tartottam tőle, hogy a festéssel esetleg nem sikerül kihozni belőle, amit szeretnék. De végül olyan lett, ami nekem is tetszik. Persze - mint mindig - vannak benne hibák (a felső telihold kicsit elcsúszott jobbra, stb.), de szerintem jó lett.  😊

Úgy vélem, hogy az igazi NŐI minőség nagyon hiányzik a mostani világból. Ahol a valódi, erős, határozott, ugyanakkor el és befogadó nők energiája sokat segítene a világ alakulásában. Az erő számomra az, amikor tudom ki vagyok és mit érek és ehhez mérten élek és teszem a dolgom. Az erő nem azonos az erőszakkal, hanem egy belső határozott viszonyulás, amit nem billent ki semmi sem igazán a középpontjából. Amikor tudom, hogy minden úgy jó, ahogy van. Amikor nem megyek bele olyasmibe, ami számomra elfogadhatatlan. Eközben merek mégis bízni másokban, az életben. 

És igen, vannak szakaszok az életben. Nálam már a (képen is látható) harmadik szakasz kezd életbe lépni, de ez is rendben van. Néha döbbenten nézek magamra, a változásokra, amik kívül látszanak, de belül még nem érzem őket. 

Talán ezért szeretek újra masszírozni is, mert ez a minőség nyilvánul meg a masszázson keresztül, ami páciensre és rám is ugyanúgy hat. Szerencsére egyre többet van alkalmam gyakorolni. 😍

Ha úgy érzed szeretnéd megtapasztalni ezt a fajta nőiséget, szeretettel várlak. 

Betegség - gyógyulás - gyógyítók

Az alábbi idézet az FB emlékeim közül merült fel, 8 évvel ezelőttről.
Semmit sem vesztett az aktualitásából és valószínűleg nem is fog.

"A megbetegedés és a gyógyulás egyazon minőség két aspektusa. Szenvedőnek igazán segíteni az tud, aki maga is szenved vagy szenvedett már. A magas lóról beszélő 'gyógyító' azért veszélyes, mert saját betegségével, tökéletlenségével nem mer szembenézni. Valójában őt istenítő páciensei jelentik számára a biztonságnak hitt kapaszkodót. Éppen olyan erővel függ a betegektől, ahogy ők függnek tőle.
A tökéletlen mivoltát felismerő és elfogadó terapeuta a terápiában maga is gyógyul, a gyógyuló beteg ezáltal maga is gyógyít. Egyetlen, ám persze jelentős különbség, hogy a terapeuta mindezt professzionálisan, rengeteg ismeret és technika birtokában hivatás-szerűen végzi.
A gyógyító folyamatosan Isten és a boldogság keresésére kényszerül, mert a gyógyulni vágyó Isten és a boldogságot keresi benne. Mivel a tökéletesség emberi formában nem elérhető, a terapeuta folyamatosan a teljesség felé kénytelen haladni. A páciens feladhatja az önismereti munkát, de a segítő soha. A gyógyító azért született ebbe a testbe, hogy meggyógyuljon. Ez minden gyógyító fő feladata, és ebben segíti őt minden hozzá forduló beteg. Amíg a gyógyító ezt nem ismeri föl, szenvedni fog, mint mindenki, aki saját feladatát meg nem érti.
A polaritás törvénye értelmében a gyógyító feladata a gyógyulás, a tanáré a tanulás, a vezetőé a szolgálat."

Tegnap újra masszíroztam. 😊

Persze a családtagjaimat időnként megnyomorgatom, de olyan igazi és teljes masszázst kb. egy fél év óta most csináltam újra. Lányom mesélt egyik ismerőséről, hogy milyen baja van, amire nekem beugrott, hogy talán tudnék segíteni, ha megmasszírozom. Felajánlottam neki és elfogadta.
Persze kicsit izgultam előtte, mert ha hosszabb idő kimarad, akkor van bennem mindig egy kis drukk és bizonytalanság, hogy mennyire tudom felvenni a fonalat újra, vagy hogy mennyire tudok ráérzékelni a páciensre. Hála Istennek, mindig minden visszajön egy pillanat alatt (vagy több alatt, de visszajön 😉) Továbbra is élmény számomra ez az egész, mert mindig ugyanaz, és mégis mindig más. Nem vagyunk egyformák, alapjában véve mégis. 
Ebben az anyagi világban valahogy mindig megfeledkezünk róla, hogy nem test vagyunk, aminek lelke van, hanem lélek vagyunk, akinek teste van. Akik és amik valójában vagyunk, az nem látszik. Ez csak egy szerep, egy ruha, amit erre az életre felvettünk. Ráadásul a szerepeink is változnak, attól függően, hogy kivel játszunk épp. Mert ugyan én én vagyok, de más a szerepem a szüleimmel, a gyerekemmel, a munkatársaimmal és a barátaimmal. Szóval az én szerepem is attól függ, hogy épp ki van mellettem. Érdekes ez egyébként. Mikor a lányom kicsi volt, akkor jöttem rá, hogy mindig másképp viselkedett, ha csak velem volt és rögtön másképp, ha az apja is ott volt. Ha még többen voltunk, akkor megint másképp. Más az energetika, más a reakció rá. De ezek is csak minták, amiket megtanultunk, felvettünk. Akármikor változtathatunk rajta, de azért mégsem olyan egyszerű. Mert ha valamit sokszor ugyanúgy csinálunk, egy idő után rögzül és azt már nehezebb elengedni. De nem lehetetlen.
Visszatérve a masszázsra: mindig fel kell ismernem, hogy szeretek masszírozni. (De ahogy mást, ezt sem tudnám favágás szerűen csinálni. Kell, hogy a pácienssel legyen valamilyen összhang.)