Választások

Tegnap volt a választás. Elmentem szavazni, természetesen.

Meglepően sokan voltak. Soha nem - talán csak 1990-ben - láttam ennyi embert. Sorban állás volt, ahogy láttam, nagyon sok helyen.

Választani akartunk, ki ki a saját meggyőződése szerint.

Úgy gondolom, csak két dolog közül választhatunk. Vagy a félelmet, vagy a szeretetet választjuk. Nincs több alternatíva. Az idősebbek, akik már megéltek sok mindent, a régi beidegződés szerint döntöttek, a félelem mellett. Nem hibáztatom őket. Ha én lettem volna az ő helyükben, talán én is úgy döntök. Nem tudhatom, nem éltem meg azt, amit ők.

Azt is gondolom, hogy Széchenyi szavaival élve: "...ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba." Ehhez sajnos nincs nagyon mit hozzátenni.

(Közben valahol olvastam, hogy ez az idézet urbanlegeds, úgyhogy csak fenntartással fogadjuk, de ettől függetlenül igaz...)

Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy két magyar ember minimum háromfelé húz, sosincs egyetértés, örökös hibáztatás az viszont igen. Mindig mindenki más az aki velünk ilyen, vagy olyan volt. Mikor nézünk már önmagunkba? Mikor kezdünk el felelősséget vállalni a gondolatainkért, érzéseinkért, tetteinkért? Amikor családon belül is megy a gyűlölködés, mert másképp gondolkodik az egyik, mint a másik, mégis mit várunk? Ahol mindenki "nem normális", csak mert másképp mer látni, gondolkozni. És mindezt ott is, ahol kereszténynek, Istenfélőnek vallják magukat. Megy a fröcsögés, az indulat és még a családok is ketté vagy többfelé szakadnak, ilyen dolgok miatt. Nem tiszteljük a másik embert annyira sem, hogy elfogadjuk, ő másképp gondolja. Mégis hogy lehetne így bármit is elérni?

Elfogadás, megértés, beleérzőképesség nélkül ez nem fog menni. Válasszuk a szeretetet. Elsősorban önmagunk miatt. De ez ugyanolyan jó lesz mindenki másnak is, higgyétek el. 

Lélegezz!!!

A napokban ismét előkerült ez a dolog. Fontosnak tartom újra és újra emlékezni rá, miért is figyeljünk erre.

"Az ókori nyelvek ugyanazt a szót használják a légzés, a lélek és a szellem kifejezésére. Latinul lélegezni spirare, a szellem pedig spiritus, a szótő a német Inspiration (a magyarban is használatos inspiráció) szóban is megtalálható, ami szó szerint nem más, mint belehel, azaz szorosan összekapcsolódik a belégzéssel, a befogadással. A görög nyelvben a psziché mind leheletet, mind lelket jelent. A hindu atman (lélegezni) szónak a német atmen (lélegezni) szóval való rokonságát nem nehéz meghallani. A hindu nyelv azt az embert, aki elérte a tökéletességet, Mahatmának nevezi, ami szó szerint „emelkedett lelket” vagy „nagy lélegzetet” jelent.* Az indiai tanokból megtudjuk azt is, hogy a lélegzet a tulajdonképpeni életerő hordozója, a hinduk ezt pránának nevezik. A bibliai teremtéstörténet szerint Isten a földből formált lényből az isteni lehelet bejuttatásával teremtett emberi „élőlényt”.

E kép szépen példázza, hogyan kerül a materiális testbe, tehát a formába az isteni lehelet, amely nem volt a teremtés része. Csak ez a teremtésen túli lehelet teszi az embert élő és lélekkel bíró lénnyé. S már közel is vagyunk a légzés valódi titkához. A légzés nem a miénk, nem tartozik hozzánk. A lélegzet nincs bennünk, mi vagyunk benne. A lélegzet folyamatosan összeköt bennünket valamivel, ami túl van a teremtésen és túl van a formán. A légzés gondoskodik arról, hogy a metafizikával (szó szerint: azzal, ami a természeten túl van) való kapcsolatunk ne szakadjon meg. Úgy élünk a légzésben, mint egy nagy anyaméhben, mely messze túl van kicsiny, korlátozott létünkön – ő maga az élet, az az utolsó nagy titok, amelyet sem megmagyarázni, sem definiálni nem tudunk, csak megtapasztalni, ha kinyílunk, s hagyjuk, hogy át- meg átjárjon bennünket. A légzés az a köldökzsinór, amelyen át az élet folyik belénk. A légzés gondoskodik arról, hogy az élettel való kapcsolatunk fennmaradjon.

Ebben áll jelentősége is: megóv bennünket attól, hogy teljesen bezárkózzunk, hogy teljesen elszigeteljük magunkat, hogy énünk határait teljesen áthatolhatatlanná tegyük. Bármilyen szívesen gubózunk is bele újra meg újra saját egónkba – a lélegzés mégis arra kényszerít bennünket, hogy a nem-énnel való kapcsolatunkat is megőrizzük. Véssük a tudatunkba, hogy ugyanazt a levegőt szívjuk mi is, amelyet ellenségeink szívnak. Ugyanezt a levegőt lélegzik be az állatok, s a növények is. A légzés szakadatlanul mindennel és mindenkivel összeköt bennünket. Még ha olyannyira lehatárolná is magát az ember, ott a levegő, amely mindennel összeköti. A belélegzett levegő mindnyájunkat összefog, ha akarjuk, ha nem. A légzés így összefügg az „érintkezéssel”, a „kapcsolattal”.

* A lélegzés régies helyesírása: lélekzés. Ez arra utal, hogy a magyar nyelvben is megvolt az az azonosság, melyre a szerzők hivatkoznak. (A szerk.)"

Dethlefsen

Rajzolás újra

Ahogy említettem pár napja (ezt a bejegyzést már rég elkezdtem írni, de csak most folytatom), most a női energiák kerültek előtérbe nálam. Elkészült a harmadik női fej is.

Mint látszik (ha megnézitek az előzőeket is), mindegyik más minőség. Az elsőnek van egy kicsit japános-kínais beütése, a második kicsit csodálkozó arckifejezésű leginkább fehér (talán európai jellegű) nő, ez a harmadik pedig kicsit misztikus, a szeme alapján nem is teljesen földi nő. 

Ezek a minőségek nagyon különbözőek, annak ellenére, hogy mind női. Vagyis most az az érzésem, hogy ezek a mindenféle női energiák kezdenek felszínre kerülni bennem. Egyrészt, hogy elfogadjam, egy nőnek nem csak egyféle megnyilvánulása létezik, hanem igen sokféle. Másrészt, hogy ezekkel a megnyilvánulásokkal semmi baj sincs. Mindnek megvan a maga helye és jelentősége. Mindegyik szép és fontos. Bármelyik is kerül épp előtérbe, csak hagyjam és éljem meg. Tapasztalás. Minden rendben van.