Lélegezz!!!

A napokban ismét előkerült ez a dolog. Fontosnak tartom újra és újra emlékezni rá, miért is figyeljünk erre.

"Az ókori nyelvek ugyanazt a szót használják a légzés, a lélek és a szellem kifejezésére. Latinul lélegezni spirare, a szellem pedig spiritus, a szótő a német Inspiration (a magyarban is használatos inspiráció) szóban is megtalálható, ami szó szerint nem más, mint belehel, azaz szorosan összekapcsolódik a belégzéssel, a befogadással. A görög nyelvben a psziché mind leheletet, mind lelket jelent. A hindu atman (lélegezni) szónak a német atmen (lélegezni) szóval való rokonságát nem nehéz meghallani. A hindu nyelv azt az embert, aki elérte a tökéletességet, Mahatmának nevezi, ami szó szerint „emelkedett lelket” vagy „nagy lélegzetet” jelent.* Az indiai tanokból megtudjuk azt is, hogy a lélegzet a tulajdonképpeni életerő hordozója, a hinduk ezt pránának nevezik. A bibliai teremtéstörténet szerint Isten a földből formált lényből az isteni lehelet bejuttatásával teremtett emberi „élőlényt”.

E kép szépen példázza, hogyan kerül a materiális testbe, tehát a formába az isteni lehelet, amely nem volt a teremtés része. Csak ez a teremtésen túli lehelet teszi az embert élő és lélekkel bíró lénnyé. S már közel is vagyunk a légzés valódi titkához. A légzés nem a miénk, nem tartozik hozzánk. A lélegzet nincs bennünk, mi vagyunk benne. A lélegzet folyamatosan összeköt bennünket valamivel, ami túl van a teremtésen és túl van a formán. A légzés gondoskodik arról, hogy a metafizikával (szó szerint: azzal, ami a természeten túl van) való kapcsolatunk ne szakadjon meg. Úgy élünk a légzésben, mint egy nagy anyaméhben, mely messze túl van kicsiny, korlátozott létünkön – ő maga az élet, az az utolsó nagy titok, amelyet sem megmagyarázni, sem definiálni nem tudunk, csak megtapasztalni, ha kinyílunk, s hagyjuk, hogy át- meg átjárjon bennünket. A légzés az a köldökzsinór, amelyen át az élet folyik belénk. A légzés gondoskodik arról, hogy az élettel való kapcsolatunk fennmaradjon.

Ebben áll jelentősége is: megóv bennünket attól, hogy teljesen bezárkózzunk, hogy teljesen elszigeteljük magunkat, hogy énünk határait teljesen áthatolhatatlanná tegyük. Bármilyen szívesen gubózunk is bele újra meg újra saját egónkba – a lélegzés mégis arra kényszerít bennünket, hogy a nem-énnel való kapcsolatunkat is megőrizzük. Véssük a tudatunkba, hogy ugyanazt a levegőt szívjuk mi is, amelyet ellenségeink szívnak. Ugyanezt a levegőt lélegzik be az állatok, s a növények is. A légzés szakadatlanul mindennel és mindenkivel összeköt bennünket. Még ha olyannyira lehatárolná is magát az ember, ott a levegő, amely mindennel összeköti. A belélegzett levegő mindnyájunkat összefog, ha akarjuk, ha nem. A légzés így összefügg az „érintkezéssel”, a „kapcsolattal”.

* A lélegzés régies helyesírása: lélekzés. Ez arra utal, hogy a magyar nyelvben is megvolt az az azonosság, melyre a szerzők hivatkoznak. (A szerk.)"

Dethlefsen